összegzés

Rájöttem, hogy eddig még soha nem gondoltam végig, mennyi mindent hordtam össze, firkálgattam le, így, most szépen nekiállok. Elkezdem összeszedni az eddigi összes írásomat, dátumokhoz, ha máshoz nem is,  évekhez kötve. Nem ígérhetem, hogy mindent felrakok, mert van, ami már meg sincs, halvány emlékként rémlik, hogy egyszer mintha lett volna, de a kézirat már elveszett. Persze olyan is van, amit szimplán nem akarok, és nem is fogok felrakni, mert az már nem a "jaj, de aranyos kis gyerektörténet" kategória, hanem a borzasztóan szörnyedelmes. Így kapni fogok egy listát, amiből néhány, fent is van itt a novellák között, a főoldalon. Remélem egyszer ez a szám kicsit növekedni fog.

Néha elgondolkodom rajta, mi is volt a legelső, a legeslegelső, amit önszántamból, a saját szórakoztatásomra írtam. Pontosan nem tudom, azt hiszem egy korai regényvázlat, amiből persze megvalósításban nem lett szinte semmi használható, de nem baj, azért az az első, a listába nyilván felkerül.

Később műfajt váltottam és jöttek a kisebb-nagyobb egyperces történetek és novellák, csak később jutottam el egy hosszabb, egybefüggő írás megalkotásához, ami végül közös munka lett egy barátnőmmel, az első színdarabunk. Sok-sok idő után sikerült az első, kezdeti műfajhoz visszatérni (regény, kisregény? nem tudom mi...), majd formába önteni. Jelenleg már pár fejezet olvasható is belőle.

Nem tudom hogyan érdemes csoportosítani, műfaj, vagy idő szerint... Talán a műfaji csoportosításhoz kevés az egész, így próbálom megközelítőleg időben helyes sorrendbe rakni őket.

I. Üvegpenge (2008) - egy regény kezdeti próbálkozásai, néhány (kb. 10-20 pár oldalas) fejezet után kudarcba fulladt. Azt hiszem kinőttem belőle.
II. Heten, mint a gonoszok - avagy történet a hét főbűnről (2011. január - május) - színdarab, melyet közösen hoztunk össze a barátnőmmel. Színpadra is kijutott, több szereposztásban is.
III. Kígyó és pillangó (2011. február) - elbeszélés, fanfiction. Egy más által kitalált történet sajátos stílusban való feldolgozása. (nem ezen az oldalon van)
IV. Álarc (2011. március) - elbeszélés. Még nagyon csapongó a történetvezetés, egyszer szeretném újraírni.
V. Árnyak (2011. március) - elbeszélés az ember belső árnyairól.
VI. Ébredő hajnal (2011. április) -  novella. Jóval korábban készült, mint ahogy ide felkerült. Sokat gondolkodtam az átdolgozásán, de a végeredmény majdhogynem azonos lett az eredetivel.
VII. Naplemente (2011. április) - novella. Bizonyos szintig az előtte lévő folytatása, ha másban nem is, témában, és a leírásuk jellegében hasonlítanak.
VIII. A legsokszínűbb (2011. május) - bemutatkozás, ezen nincs mit magyarázni.
IX. Kísértet (2011. május) - novella, talán az egyik kedvencem, nem is tudom miért. Szeretem az ébredés motívumát, és a misztikus, félelmetesen borzongató dolgokat. Egyike azon műveimnek, amit szinte átolvasás nélkül késznek gondoltam és gondolok még ma is.
X. Rémálom (2011. július - 2012. november, és még sokáig) - novella. Nagyon sokáig dolgoztam rajta, több, mint öt részletben készült el, ami érződik is a csapongó érzéseken, és az évek során változó stíluson és kifejezésmódon. Azt hiszem, a legkülönösebb történetem, és még koránt sincs készen.
XI. Egy kalóz és egy kisasszony (2011. szeptember) - novella, ami írói pályázatra készült. A témából, ami kicsit idegen tőlem (kalózok), már következtetni lehet rá, hogy nem magamtól jutott eszembe, vagyis egy versenyre hoztam össze valamit.
XII. 1. Marie - kísért a múlt (2012. április) - fejezet valami hosszabból. Bizonyos szintig önálló történetként is megállja a helyét, de azt hiszem sok űrt hagy maga után.
XIII. 3. Evelyn - zöld szemű szörny (2012. augusztus) - fejezet valami hosszabból  Érdekes módon, a harmadik fejezet hamarabb készült el, mint a második, de hangulatilag mégis később van a helye.
XIV. 2. Elizabeth - kalickába zárva (2012. augusztus) - fejezet valami hosszabból  A harmadik után készült el, talán kicsit nagyobb falat volt, a megfelelő érzelmeket kiváltani ennél a történetnél.
XV. Ajándékba (2012. augusztus) - vers. Nagyon-nagyon kevés verset írtam az életemben, mivel nehezen megy, és a lírát, valljuk be, nem nekem találták ki.
XVI. Az idei tanév színdarabja (2013. szeptember - félig kész) - színdarab. Megint a barátnőmmel vágtunk neki a küldetésnek, kisebb-nagyobb segítségekkel egy-egy jelenetnél. Összességében egy alternatív történelem aktuális rendszerét (feminista diktatúra), és a benne élők konfliktusait mutatja be.
XVII. 11.23-as járat (2012. október) - novella. Hirtelen felindulásból írt, mégis azt hiszem, alaposan végiggondolt mű. Szintúgy ébredéssel kezdődik, és hasonlóképp végződik, mint a Kísértet, de a misztikumot és a borzongató hangulatot egészen másképp mutatja.
XVIII. Csillagok (2013. január) - elbeszélés/novella. Filozófiából kaptuk azt a feladatot, hogy fogalmazzuk meg, mi teszi az embert boldoggá. Én nem összegzést, vagy esszét írtam, inkább egy kis történet köré, vagy belsejébe építettem bele a mondanivalót.
XIX. Csendesen-novellák (2013. április - befejezetlen) - novellafüzér. Egy több, kisebb részből összeálló, allegorikus történet az emberi akaraterőről, és arról, hogy mire képes egyetlen ember, és a nagy tettek, tragédiák hogyan változtatnak az emberek jellemén. Szerepelnek benne a megszokott motívumaim, de újak is kerülnek bele, amik közül az egyiket a cím is elárulja, ez a csend.
     -->   1. Tükör /Csendesen-novellák/ (2013. április-május) 
XX. Fél pár kesztyű (2013. július - befejezetlen) - besorolhatatlan történet. A többi történettől egyértelműen különböző hangulatú, stílusú és felépítésű, lényegében úgy egészben más. Besorolhatatlan, leaglábbis én nem tudom hová rakni.
XXI. Szakadék (2013. augusztus 7.) - novella. Rövidke történet egy meglepő találkozásról: egy lány, és a mélységes szakadék között. Céltudatosan készült, egy adott mondanivaló-körhöz csoportosítva. Sok sikert a megfejtéshez!
XXII. Aranyló kacaj (2013. október) - drabble, fanfiction. Mindkettőből eléggé nagyon kezdő vagyok. Spoiler. Fandom: Monogatari Series.

XXIII. Hangorkán (2013. december) - szösszenet. Enyhe Good Omens utalgatások. Töredezett szójáték.

Műhelyben (sajnos kb. minden áll): 
Vagyis amin dolgozgatni szeretnék. A címek ideiglenesek, és lehet, hogy sosem fogom befejezni őket. Azért motivációnak nem rossz.

Cikk, aminek még nincs címe (2013. szeptember - ) - szubjektív cikk. Egy kellemes és felcsigázó olvasmányélmény sarkallt e munka megkezdésére, mely nagyobb kihívásokkal szembesített, mint gondoltam. Szép kis munka, remélem méltó válasz lesz Raistlin cikkére.

Egy sor drabble (2013. október - ) - fanfiction. Welcome to Night Vale, Cecil x Carlos. Drabble. Hm. Sok drabble. Telis-tele headcanonokkal, de nagyon durván. Minden, ami eszembe jutott, 100 szavas etapokba öntve.

találkozunk, valahol (2013. november - ) - fanfiction. Welcome to Night Vale, Cecil x Carlos.  Kísérleti írás, egy nagyon is imádott világban. Igyekszem, de tényleg. Olyan semmilyennek indul, a mindennapokról, de nálam a végét sosem lehet tudni. Még én sem tudom. 

(r)evolution (2013. november - ) - fanfiction. Welcome to Night Vale (AU?), Cecil x Carlos. Még kísérletibb írás, nagyon kezdődő formátumban. Angst. Az AU dologban nem nagyon tudom besorolni, mert hát... nem mondok inkább semmit. Gonosz világ. Gonosz emberek.

Broken horizon (2013.decemberének első hajnalától - ) - fanfiction. Good Omens (Elveszett Próféciák), Crowley és Azirafael. Darabos. Elvont. Szabad. Igazából fogalmam sincs, hová lehetne, lehet majd sorolni. Kaotikus és szabad vers szerű az egész. 

füst marta az ablakot (2014. május -) - fanfiction. Good Omens (Elveszett Próféciák), Crowley és Azirafael. Szabad vers és próza váltakozik. Angst. Vagyis inkább flangst. Van rá esély, hogy befejezem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése