Naplemente, naplemente, naplemente… A tópartról nézve gyönyörűbb, mint valaha. Az égbolt díszének búcsúját millióan figyelik, egészen az utolsó napsugárig. Mesebeli fény, szikrázó víztükör és szépséges színek. A sok ezer árnyalat körbeveszi a vörösesen izzó napot. Az ég narancsszínű, mely barackba hajlik, rózsaszínbe bukik. Az apró kis felhőpamacsokat lilába öltözteti a nap gyönyörű ecsete. Hatalmas palettája az égbolt, melyen varázslatos képet festeget. Földöntúli szépségű naplementét, az apró tó felett.
A napot lassan kettészeli a horizont, s az a víztükrön folytatódik. Mintha két égbolt lenne. Egy fejre fordult világ, mely nevetve játssza el az eredetit. Büszkén virít a hamiskás tükörben. A szél alig fodrozza a vizet, de a kusza felhők kerülgetik a tükör-napot, homályosítva fényét. Vagy csak árnyékot vet a földre? De a nap csak szikrázik az ég tetején, vörösbe burkolva a világot, majd gúnyosan visszamosolyog.
Sötétlik az ég, lilás a színe, s mélykéken verődik vissza a vízen. Feketét öltenek a felhők, köntösükbe burkolózik az eltűnő nap. Lassan, keservesen bukik a föld alá, magával rántva a fényt és a színeket. Itt hagyja az alkonyt, s lassan elnyeli a pompát a magányos szürkeség.
Miért? Miért? Miért szereti mindenki a naplementét? Miért nem látják? Miért nem hallják? Miért nem érzik…
Látni a vörösesen izzó napot, ahogy térdre kényszeríti a sötétség. Látni, ahogy elnyeli a föld.
Hallani a szelet, ahogy megtörik a felhőkön. Hallani, hogy szinte a sikolt a nap, csak hagynák nyugodni.
Érezni a fájdalmat és a szenvedést. A kínt, ahogy a nap búcsúzik tőlünk. A magányt, ahogy elhagyott. A félelmet a sötétségben, hogy sosem tér vissza…
Csak jönne egy orkán és fújná el a felhőket messzire, had szikrázzon, had égessen az izzó nap. Vad és csapongó szél tépné le örökre az égről, hogy tomboló tűzviharban pusztítsa el önmagát!
Miért kell ezt a szomorúságot érezni? A naplemente semmi más csak elmúlás. Letűnt egy újabb nap, elmúlt újabb ezer perc. Elveszett sok régi emlék. Szépek és szomorúak… Szomorúak, melyeket újra és újra felidéz a lemenő nap képe, mint egy bosszúálló isten, mely örök átokkal sújtott.
