„Mi ez a szörnyű fény? Miért van ilyen világos? Égve maradt a villany? Vagy már reggel is lenne?” Inkább kinyitottam a szemem, hogy el tudjam dönteni. Homályosan láttam, többször is pislogtam, de amikor körbenéztem teljesen sötét volt körülöttem. Az ablakomból alig látszott az aprócska újhold, szinte semmi fényt nem adott. Kézzel kitapogattam a párnámat és a lecsúszott takaró szélét az éjjeliszekrényemen, majd lassan megtaláltam az órámat is. Felfordítottam és megnéztem mennyi az idő. A kijelzőn pirosan világító számok 2:48-at mutattak. Az újabb hirtelen fény rosszul esett a szememnek, így inkább lehunytam.
Visszafeküdtem és megpróbáltam elaludni, de nem jött álom a szememre. Egy ideig a plafont bámultam, de később összeszedtem magam és felkeltem. Sötétben elbotorkáltam a fürdőszoba felé, csak egy apró lámpát kapcsoltam fel a tükör felett, nehogy felébresszek valakit, mivel kivételesen nem buktam fel semmiben útközben és nem csaptam nagy zajt. Lassan kinyitottam a kissé nyikorgó ajtót, de becsukni már nem mertem. Beléptem és belenéztem az erősen csillogó tükörbe, de nem láttam benne semmit. Csak a lámpa fényét verte vissza, ami éles fénycsíkként virított a közepén. Félhomály volt, de a fényeket így is lassan szokta meg a szemem. Kezdett kitisztulni kicsit a kép, körvonalazódni kezdtek a tárgyak a szobában, de a tükörben nem változott semmi. Meg akartam igazítani, ezért lassan közelítettem a kezemmel felé, nem akartam fellökni. De amikor megérintettem nem a szokásos hideg, üveges tapintása volt, úgy éreztem mintha belemélyedtek volna az ujjaim valami porózus anyagba. A teljes tenyeremet rátettem, de azt is elnyelte, egyszerűen bele tudtam nyúlni az felületébe. Már nem volt hideg vagy sima. Meglepő és furcsa érzés volt.
Hirtelen a villany villant egyet, majd még néhányat. Ijedtemben elkaptam a kezemet és arra fordultam. De a villódzás abbamaradt, így megnyugodtam, hogy csak a képzelet játszott velem.
Újra a tükörre néztem, egyenesen bele a közepébe. Saját magammal kellett volna szembenéznem, de nem láttam senkit, csak az apró fürdőszoba berendezési tükröződtek vissza. Semmi más. Hiába kerestem a tükörképem, nem tűnt fel senki. Üres és személytelen maradt a tükör, egy vékony, fémes keret és egy hideg üveglap. Még csak nem is látszottam benne halvány, derengő képként, mint ami a sötét ablakon szokott játszani, a világos szobában.
A fekete félelem kezdett körbevenni, beosont a nyitott ajtón a sötétben és szinte már fojtogatott. Nem láttam semmi mást, csak a rejtélyes tükröt. Hátborzongató misztikumától teljesen megdermedtem. Hirtelen dühömben be akartam zúzni. Porrá törni, hogy eltűnjön a rettegés. Ütésre készítve hátrahúztam a karom, majd egyszerűen kinyújtottam, a kezem majdnem megérintette a kertet, de az ujjam hegye átsiklott rajta és belemélyedt az üveglapba. A tükörnek nem lett semmi baja. Meg se repedt. A kezemet elnyelte, mintha akadály nélkül szimplán a levegőben kapkodnék. Valami furcsa, baljós érzés fogott el, így kirántottam a kezemet és visszarohantam a szobámba. Az ajtót nyitva találtam, azt se vettem észre, hogy bármi felbuktam volna. Nekimentem az ajtófélfának, de már meg sem éreztem.
Mikor visszaértem a szobába és megálltam egy pillanatra az ablaknál, az előbbi félelmem gyermeteg képzelgésnek vagy paranoiának tűnt. Csak egy rossz álom, amiből mindjárt felébredek. Visszafordultam az ágyam felé és az szekrényemre néztem. A vaksötétben pirosan rám meredő számok az óra kijelzőjén még mindig 2:48at mutattak. Megállt volna? Lehetetlen, hiszen az elem teljesen új. Inkább hagytam, és az ágyamhoz sétáltam, de a pillantásom megakadt egyvalamin…
…vagyis, jobban mondva valakin. Az ágyamban ÉN feküdtem. Közelebb léptem, de a térdem beleolvadt az takaróba. Majd ráraktam volna a kezem, de elnyelte a matrac. Fel akartam rázni magamat, vagy megcsípni a karomat, hogy érjen már véget ez a rémálom, de átestem az ágyon, sőt önmagamon is. De mikor földet értem nem éreztem fájdalmat, még a térdeim sem koppantak a parkettán. Minden tárgyon keresztül tudtam menni és egy kicsit a föld felett lebegtem. Hihetetlen volt. Nem inkább félelmetes. Átmentem az ágyon, átnyúltam az üvegen. Kinéztem az ablakon és közben felnéztem az égre. A csillagok ragyogtak, mint mindig, de a Hold még mindig ugyanott volt, mint mikor felkeltem. Ugyanabban a pillanatban a villany egyetlen villanás nélkül kiégett, pont úgy, mint mikor lekapcsolják.
Kezdett lassan eljutni a tudatomig, hogy egyetlen másodperc sem telt el azóta, hogy felébredtem. Az óra nem ált meg, a Hold sem maradt az ég közepén, az univerzum rendje nem borulhat fel, nem járkálhatok át csak úgy a falon…
A felismerés szinte szíven döfött. Egy KÍSÉRTET vagyok. Egy szellem, aki tér és idő fogságában ragadt. Az utolsó gondolatomat, már kezdte elnyelni a fény, és rájöttem, hogy el fogok tűnni, hiszen meghaltam.
